Bevallom, fogalmam sem volt, miféle címet is adjak ennek a bejegyzésnek! Köszönöm szépen a bátorításokat és hozzászólásokat. Még mindig nem jöttem rá ugyan annak a titkára, hogy hogyan is egyensúlyozzak a különböző dolgok között, de gondolom, erről szól a felnőtt lét.
Viszont ma egy picit időutaztam; valamilyen indítattásból elkezdtem előről nézni az Inuyashát. Japán hanggal, angol felirattal, ahogy kell, ahogy folytattam anno, mikor elfogytak a magyar részek és türelmetlen voltam az akkor A+ csatornával. (OMG, valaki emlékszik még erre? A+... aztán volt anime+... nem ma volt!)
Egy kicsit megint olyan volt, mint 18 évesen ;) Remélem, az energiám is visszatér. Őszintén szólva, fogalmam sincsen, hogyan volt bennem annyi kreatív és egyéb energia, hogy egyszerre ennyi történettel foglalkozzak és hogy ennyire el tudjak merülni az animék világában!
Megyek vissza nosztalgiázni, folytatni a sorozatot (most már ráérősebben, most, hogy Sesshoumaru első epizódjain túl vagyok ;) ), és itt fogok jelezni, ha megvagyok a következő fejezettel valamelyik történetemből.
Idén novemberben a NaNoWriMo nekem nem egy új regényről fog szólni, hanem a tavalyi befejezéséről, valamint a fanficek folytatásáról/befejezéséről. Nem akarok semmit sem összecsapni. Arra gondoltam, hogy befejezek egyet, aztán elkezdem folyamatosan posztolni, addig a következőn dolgozom és lesz folyamatos utánpótlás is Nektek a friss fejezetekből ;)
Elnézést, hogy ennyit várat magára TT_TT És nagyon, nagyon hálás vagyok és köszönöm, aki még kitart mellettem és Nektek ígérem, hogy mindegyik történet végére érek!
Szép napot és jó Inuyasha-nézést ;)